Köszöntünk a Borostyán zenekar honlapján

A tavalyi sikeres koncertsorozat után hasonlóképpen idén is párhuzamosan
valósul meg a Borostyán Fesztivál a Borkorzóval együtt.
A két rendezvény ugyan egyidőben, szeptember 2-4-én zajlik, de a műsorok egymást követve és kiegészítve teszik tartalmassá a hétvégét. Amíg a Borkorzó rendezvényei a Klapka téren zajlanak, s a táncos-zenés programokat a „Korzó színpadon” láthatja a közönség, addig a nagyobb koncertek a „Fesztivál színpadon” lesznek a Tiszti Pavilon udvarán. A szervezőknek köszönhetően ezúttal a műsorok nem fedik egymást, tehát ki-ki kedvére válogathat a színes programok közül. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a borkóstolgatás jobban esik kellemes, jó kedvre derítő zene mellett.

Az idei Borostyán fesztivál zenei kínálata a hagyományokhoz híven sokszínű.
A színpadon népzenei, világzenei produkciók és megzenésített versek követik egymást, lendületes afro-zene, bluest, jazzt és virtuóz latinos stílusokat ötvöző gitármuzsika és még sok más.
Gondoltunk a gyerekekre is, őket a Zsebsün együttes fogja szórakoztatni. A fesztiválon sok új arccal találkozhat a közönség – Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet, Soundbridge, Saróka Liliána, Nagarah Groove, a már említett Zsebsün, valamint a Budapest Acoustic Band, amelynek ez lesz az első külföldi koncertje.

Tovább a programokra